SZC logo

Kecskeméti Szakképzési Centrum

OM kód: 203041/010 | 6000 Kecskemét, Erzsébet krt. 73

Intézmény logo

Kecskeméti Szakképzési Centrum Fazekas István Szakiskola

HírekKözérdekű adatokCLASSROOMKRÉTA
Széchenyi 2020

Felnőttek nappali rendszerű szakmai oktatása

A szakképzés lehetőséget biztosít a szakmát szerezni vágyó, vagy magukat átképezni kívánó felnőttek számára is.

Az első kettő, Szakmajegyzék szerinti szakma megszerzése az első szakmai vizsga befejezéséig, a második szakma esetén legfeljebb három tanéven keresztül az állam által, illetve az együttműködési megállapodással rendelkező fenntartó által fenntartott szakképző intézményben ingyenes.

A szakképzés új rendszerében megszűnt a nappali és esti munkarend eddigi éles elhatárolása, a felnőttek szakmai oktatása rugalmasan szervezhető. A huszonötödik életévét be nem töltött jelentkező választhat, hogy tanulmányait nappali rendszerben tanulói jogviszonyban, vagy munkavégzés mellett, felnőttképzési jogviszonyban kívánja folytatni. Ez azt jelenti, hogy akár második szakmáját is tanulhatja tanulói jogviszonyban. A huszonötödik életévüket betöltött személyek oktatása felnőttképzési jogviszonyban történik, akár nappali, akár nem nappali rendszerben tanulnak.

A korábbi tanulmányok, megszerzett ismeretek és gyakorlat beszámítható, a képzési idő a beszámítás alapján rövidülhet.

A szakképzés feladata, hogy széles ágazati-szakmai alaptudást és a foglalkoztatók által elvárt kompetenciákat adjon.

Miért jó felnőttként új szakmát tanulni?

Az élethosszig tartó tanulás jegyében lehetőség van arra, hogy munka és család mellett is átképezzék vagy továbbképezzék magukat az emberek. A szakképző intézménynek lehetősége van arra, hogy a képzésre jelentkezők előzetes tudását felmérje, korábban szerzett munkatapasztalatait figyelembe vegye. Ez által lényegesen hatékonyabb, differenciáltabb lehet a képzés, és a képzési idő is jelentősen lerövidülhet.

Technikum:

A technikum kizárólag szakmai vizsgára felkészítő képzéseire érettségi végzettséggel lehet jelentkezni. A képzési idő főszabály szerint 2 év, de a fent leírtak szerint rövidebb is lehet. A képzés ágazati alapoktatásból és szakirányú oktatásból áll. Utóbbi a képzésben részt vevőt foglalkoztató vállalatnál is történhet, munkaszerződése megfelelő módosításával. A szakmai vizsga sikeres teljesítésével államilag elismert szakképzettséget igazoló oklevelet szerezhet a tanuló, illetve a képzésben részt vevő.

Szakképző iskola:

A szakképző iskola kizárólag szakmai vizsgára felkészítő képzéseire azok jelentkezhetnek, akik legalább a középiskola tizedik évfolyamát elvégezték. A képzési idő főszabály szerint 2 év, de a fent leírtak tükrében rövidebb is lehet. A képzés ágazati alapoktatásból és szakirányú oktatásból áll. Utóbbi a képzésben részt vevőt foglalkoztató vállalatnál is történhet, munkaszerződése megfelelő módosításával. A szakmai vizsga sikeres teljesítésével államilag elismert szakképzettséget igazoló szakmai bizonyítvány szerezhető.


Szakmák

Nincsenek szakmák "Felnőttek nappali rendszerű szakmai oktatása" kategóriában.

Felhívás

 

Pedagógiai munkatárs (gyógypedagógiai asszisztens) képzés indul!


EMPÁTIA, SZERETET, ELFOGADÁS

Ha úgy érzi, rendelkezik ezekkel a képességekkel, a gyógypedagógiai asszisztens képzés az Önhöz legközelebb álló lehetőség a megfelelő szaktudás megszerzésére. Ha érdekli a gyógypedagógia és segíteni szeretne fogyatékkal élő gyermekeken, felnőtteken, köztünk a helye! Tanuljon gyógypedagógiai asszisztens képzésünkön, szerezzen tudást a legjobb szakemberektől!

A KÉPZÉS INGYENES!

Képzési napok: kedd 16:30 – 20:00 , csütörtök 16:30 – 20:00 , szombat 08:00 – 14:00
Elhelyezkedési lehetőségek:  bölcsődék, óvodák, iskolák, fogyatékkal élők eü intézménye, gyermekotthonok stb.

Szerezzen azonnal hasznosítható, versenyképes tudást!

 

Gyógypedagógiai asszisztens- képzési tájékoztató

Képzés kezdő időpontja: 2022. március
Képzés záró időpontja: 2023. június
Képzés költsége: INGYENES
Mikor ingyenes a képzés … kattintson!
Jelentkezés feltételei: nem releváns
Képzés helyszíne: KSZC Fazekas István Szakiskola – 6000 Kecskemét, Erzsébet krt. 73.


A képzésről bővebben
Pedagógiai munkatárs (pedagógiai asszisztens)


Partnereink

SZC logo

Kecskeméti Szakképzési Centrum


Kecskeméti Szakképzési Centrum Fazekas István Szakiskola

6000 Kecskemét, Erzsébet krt. 73

Telefon: 06 -76 / 417- 908

E-mail: fazekas@kecskemetiszc.hu

OM azonosító: 203041/010

Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2021/002289


2024Kecskeméti Szakképzési Centrum Fazekas István Szakiskola